Magunkról

 

Kedves Olvasó!

 

A "történetünk" szóban benne van a tör ige. A mi történetünk is töréssel kezdődött. A folytatás már könnyebb volt.

Összetört bizalmunk és mélységesen csalódtunk a gödöllői reformátusokat cserbenhagyó magyarországi református egyház vezetésében, amely a reformáció által elutasított egyházi hierarchiát és a világi hatalommal való összefonódást visszalopta református egyházunk életébe.

Ezt látva és szomorúan megtapasztalva elhatároztuk, hogy önálló egyházként tovább ápoljuk bibliás, református hagyományainkon nyugvó hitünket, és nem kérünk a gyülekezetek érdekeit semmibe vevő, azokat nem szolgáló egyházi méltóságokból.

Mint az önkormányzatiság (egyházi szakzsargonban: zsinat-presbiteri) elvét komolyan vevő és évtizedekig gyakorló közösség, közgyűlésen döntött az önálló egyház létrehozásáról és bírósági nyilvántartásba vételéről. Erre minden magyar nagykorú állampolgárnak lehetőséget biztosít a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény.

A közgyűlést 2006. május 14-én tartottuk, amelyen ismertetésre került az Alapszabály, majd annak elfogadásáról szavaztak a közgyűlés tagjai.

A több mint száz fő alapítói nyilatkozata, a közgyűlés jegyzőkönyve és az alakuló egyház Alapszabálya alapján a Pest Megyei Bíróság 12.Pk.60.161/2006/5. számon nyilvántartásba vette egyházunkat, a Független Történelmi Protestáns Egyházat.

Néhány szót az egyház elnevezéséről. A "független" jelző elsősorban a magyarországi református egyháztól való függetlenséget jelenti, ugyanakkor emlékeztetni szeretnénk magunkat és másokat református-kálvinista eleink függetlenséget akaró százados küzdelmeire. A "történelmi" jelző az ún. neoprotestánsoktól (a 19. század végén és a 20. század során keletkezett újprotestáns vagy kisegyházak) szeretné megkülönböztetni egyházunkat. A latin eredetű és tiltakozást jelentő "protestáns" szavunk, létünk okára vet fényt. A "protestáns" nevezet azért is fontos része egyházunk nevének, mert többen vannak olyanok, akik az őket megkeresztelő egyházak viselt dolgai miatti tiltakozásból csatlakoztak hozzánk.

Többen kérdezték, hogy miért hiányzik a "református" szó egyházunk nevéből. A válasz a következő. Ahhoz, hogy használhassuk, a magyarországi református egyház zsinatától kellett volna engedélyt kérnünk. Elgondolható, mi lett volna a válasz. Hát ezért nem szerepel nevünkben a "református" jelző. 

 


 

Öt év a reménység jegyében

 

Nem mindennapos, nem egyszerű elhatározás vagy szándék dolga az egyházalapítás. Gyakran nem is tudatos cselekedetek, döntések és számítások következménye. Jézus maga sem gondolt egyházra, s főleg nem abban az értelemben, ahogy ma ezt a fogalmat használjuk és értjük. Minden egyház léte kétszeresen is transzcendens. Először abban a szellemi értelemben, hogy Istenre tekint, őt tartja létezése alapjának, másod sorban, ahogyan megszületik egy egyház, az is bizonyos értelemben transzcendens. A latin transzcendens szavunk teológiai, illetve filozófiai értelemben az emberen kívülit, az embert meghaladó alapot jelenti. Akár Istent is jelentheti. Egy egyház létrejöttének külső körülményei is lehetnek, ezúttal átvitt értelemben, transzcendensek: azaz külsők, erősek, döntőek, nagyok, kényszerítőek, fenyegetőek.

A Független Történelmi Protestáns Egyházunk születése is ilyen volt öt évvel ezelőtt. Mindannyian tudtuk és reméltük, hogy az ige, mely szerint „nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jönne; és oly titok, ami ki ne tudódnék” (Máté 10,26) ránk vonatkozóan is igaz, és minden körülmények között működik. Hitünket talán csak akkori naivitásunk szárnyalta túl, mert sehogyan sem akart Jézus szava, az ige a mi életünkben is valósággá válni. Azóta sem… Bár sok rejtett dolog lassan napvilágra került ….

Az Úr 2005. esztendejének júniusát írtuk, amikor már-már háborús viszonyokat idéző statáriális gyorsasággal, – nehogy kiderüljön valami? – egyik napról a másikra felfüggesztettek szolgálati teendőim alól, és kizártak (szó szerint értendő) hivatalomból. A gyülekezet nagy többsége tiltakozott, de rövid időn belül be kellett látnia, hogy minden tiltakozás, legyen az bármekkora, semmit sem ér. Az akaratát érvényesíteni tudó törpe kisebbség birtokon belül maradt, amit nehezen viselt a kiszorított többség. A presbitérium háromnegyedének lemondása, tiltakozó küldöttségek budapesti útjai sem jártak sikerrel.  Ekkor döntöttek sokan úgy, hogy a tiltakozásnak egy elég szokatlan formáját választják: nem mennek templomba, nem hallgatják tovább a helyettesítő lelkész bántó kioktatását, vádaskodását, teológiai eszmefuttatásainak mélyrepülését, ami állandó témája volt vasárnapi igehirdetéseinek, hanem odahaza, családi körben, ki-ki maga megtartja vasárnapi csendességét.

Még az esztendő nyarán vádlóim (az egyházmegye képviseletében az esperes) és bíráim – bármilyen különös is a római jog türkében: vádlóm és bírám egy és ugyanazon személy, illetve testület volt – könnyeden „levezényelték” öt tárgyalási fordulóban (öt nap!) az ellenem indított fegyelmi eljárást. A vád és az eredmény több mint öt éve ismert: a helyi újságnak adott néhány mondatos nyilatkozatommal állítólag „rossz hírét” keltettem egyházamnak, ezért főbüntetésként visszaminősítettek beosztott lelkésszé, mellékbüntetésként rendelkezési állományba helyeztek. Egyéb egyházi szolgálatra való többszöri jelentkezésemet kicsinyes kifogásokkal utasították el.

Az ősz mást is tartogatott számunkra. Felfüggesztett és lemondott presbiterek kerestek meg azzal, hogy folyatatni akarják a kényszerűen abbahagyott templomi istentiszteleteket addig is, amíg az egyházkerületi és zsinati fellebbezések eredményeire várnak. A lelki-szellemi igény hangot kapott. Most már csak a „hol?” és a „hogyan?” maradt megválaszolatlan. A hogyanra a megoldás magam voltam, mint rendelkezési állományba helyezett lelkész, a „hol?” kérdésre keresett válasz volt nehezebb. A „hol?” kérdésre a választ Kristóf István presbiter adta meg azzal, hogy felajánlotta családi házát, legyen a templomból kiszorult, de istentisztelet nélkül létezni nem tudó gyülekezetrész átmeneti „temploma”.

Ezt követően a Vasvári Pál utcában található családi ház egy nagyobb családnak adott otthont vasárnapról vasárnapra úgy, hogy a lakás két szobájában és a garázsban szorongott alkalmanként 50-60 ember. A technika és a család technikához értő tagjai megoldották, hogy a garázsbéli gyülekezet előtt szóló igehirdetés látható és hallható legyen a szobákban is. Magyarán: belső, zárt kamerás rendszerrel mindenki számára élménnyé és örömmé tették az együttléteket.

Mintha csak az apostoli kor és az ősegyház kora elevenedett volna meg a 21. század technikai viszonyai között, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy nem kellett félnünk hitünk gyakorlása közben – legalábbis azt gondoltuk.

A következő év legelején úgy döntött a történtek miatt protestáló (tiltakozó) gyülekezet, hogy megpróbál beljebb kerülni a városba. Az IPOSZ (Gödöllő és Vidéke Ipartestület székháza, Dózsa György út. 25. szám) lett 2006 elejétől minden vasárnapi és ünnepnapi bérelt otthonunk, tudva és vallva, hogy bár „nincs itt maradandó városunk”, de ahol ketten vagy hárman együtt vagyunk, ott Isten is jelen van.

Alkalmaink vasárnaponként délelőtt 10 órakor kezdődnek, melyeket református hagyományinknak megfelelően az egyszerűség, a közvetlenség jellemez. Az istentiszteleti alkalmainkat nem csak gödöllőiek látogatják. Rendszeres látogatója és tagja gyülekezetünknek az néhány Veresegyházon, Vácszentlászlón, Valkón, Budapesten és Szadán élő család is, akik bennünket választottak. A vasárnapi istentiszteleteken kívül úrvacsorai közösségben ültük-üljük meg hagyományos keresztyén ünnepeinket. A gödöllői reformátusok körében régi és komoly hagyománya van annak, hogy a lelkész, a család kérésére, házi istentisztelet keretében osztja ki a betegeknek vagy időseknek az úrvacsora sákramentumát. Az eltelt öt évben, szinte minden nagy ünnepen sor került úrvacsorai házi istentiszteletre. A vasárnapi istentiszteletek keretében, a gyülekezet előtt zajlottak a keresztelők (19). Több (4) ifjú pár kérte Isten áldását gyülekezetünk szolgálatával, és alkalmanként (14) együtt állt a gyülekezet a ravatal mellett hallgatva Isten vigasztalását.

A szokásos istentiszteleti alkalmakon kívül évente legalább három alkalommal szeretetvendégséget (karácsonyi, anyák napi, reformációi) szervezett gyülekezetünk. A gyermekek karácsonya alkalmából soha nem maradt el a gyülekezet szeretetcsomagja, vagy anyák napján a virággal kedveskedő gyermekek látványa. Az idősekre és betegekre is gondoltunk minden karácsony táján. Külön, számukra készített ajándékcsomagokkal keresték meg a presbiterek testvéreinket, és adták át gyülekezetünk karácsonyi szeretet-csomagját.  Több alkalommal szerveztünk – az öregcserkészekkel közösen – gyülekezeti kirándulást (Ópusztaszer, Szeged, Székesfehérvár, Debrecen, Miskolc), illetve vettünk részt nemzeti ünnepeinken történt koszorúzáson.

Az elmúlt öt év két nagy természeti/ipari katasztrófájára adakozást szerveztünk. Az árvízkárosultak javára 115.000,- forintot, míg a vörös iszap katasztrófájában kárt szenvedettek részére egy vasárnapi perselyadományt (150.000,- forint) küldtünk. A az idősek és beteg látogatása természetes velejárója volt és maradt gyülekezeti életünknek.

A 943. számú Ráday Pál Öregcserkész-csapat, a „régi” gyülekezet új vezetésétől elszenvedett megaláztatást követően nálunk, a Független Történelmi Protestáns Egyháznál keresett és talált menedéket. Így lettünk cserkészcsapatot fenntartó egyházzá, gyülekezetté. A csapat havonta – ahogy évtizedek hosszú sora óta – minden hónap első szombatján megtartotta szokásos összejövetelit, „cserkészóráit”, melyeken a fenntartó egyház lelkésze is részt vett. A fehér asztal mellett elhangzó igei bevezető után, a fogyatkozó csapat emlékezni szokott az éppen aktuális történelmi (nemzeti-egyházi-cserkész) eseményekre, és erejéhez mérten részt vállalt a közösségi feladatokból. Jelentős esemény volt a csapat életében a 2008. esztendő, amikor ünnepi istentisztelet és szeretetvendégség keretében számos meghívott vendég jelenlétében ünnepelte fennállásának 80., az egyetemes cserkészmozgalom születésének 100. évfordulóját.

Valamikor 2008 táján került egyházunk kapcsolatba az akkor éppen szerveződő székesfehérvári Reform Egyházzal, akik 2009-ben egy küldöttség élén meglátogatták gyülekezetünket, majd 2010-ben gyülekezetünk viszonozta a látogatást.

Az egyház presbitériuma úgy határozott, hogy szolgálatának, küldetésének eszközeként honlapot készíttet, amelyen bárki érdeklődő megtekintheti és olvashatja mindazokat az információkat, amelyeket a gyülekezet önmagáról fontosnak és érdemesnek tart másokkal is megismertetni. A honlap elérhetősége: www.protestegyhaz.hu

A honlap mellett, annak célját és szerepét kiegészítendő adja ki egyházunk immár a negyedik esztendeje a Látó című kiadványt, amely évente két alkalommal – húsvétkor és a reformáció ünnepére – jelenik meg.

Az elmúlt öt évért és annak minden áldásáért mindenekelőtt Istennek adunk hálát. Továbbá köszönetet mondunk mindazoknak, akik istentiszteleti jelenlétükkel, szolgálatukkal és adományaikkal támogatták és támogatják közösségünket, melynek közvetlen evilági célja – saját otthon felépítése. Amelyben mi is elmondhatnánk Salamon templomszentelő imádságát.

 

Gödöllő, 2011 – Húsvét hava

Dr. Nagy Károly

 

 

A fentieket az alábbi dokumentumok igazolják:

Csatolmány Méret
Jegyzokonyv_a_2006._majus_14-i_kozgyulesrol.pdf 153.62 KB
Az_egyhaz_Alapszabalya.pdf 340.05 KB
A_Pest_Megyei_Birosag_vegzese.pdf 141.2 KB